Az ipartestület régi székháza (1999) (V. L.)

2.13:Az egészségügy és az oktatás megindulása A háború elõtt megszokott hétköznapi élet a megszállást követõen, ha lassan is, de más területeken is megindult. Különösen nehéz helyzetben volt az egészségügy, ezen belül is a város és a környezõ községek betegellátásában meghatározó szerepet játszó megyei kórház. A hadmûveletek, a front átvonulása során a kórház épületében, berendezéseiben nem keletkeztek komolyabb károk, viszont szinte leküzdhetetlen akadályt jelentett a személyzet, elsõsorban az orvosok, a gyógyszerek hiánya, valamint a krónikus pénztelenség. A kórház vezetését dr. Joó Béla, az idegosztály fõorvosa vette át. Az alacsony orvoslétszámot valamelyest ellensúlyozta, hogy az ápolónõi teendõket ellátó diakonissza nõvérek a helyükön maradtak. A gyógyszerellátást nehezítette, hogy a kórház csak minimális készlettel rendelkezett, a városban levõ nyolc gyógyszertár közül pedig csak egyetlenegy mûködött. A megye mint fenntartó nem tudott segíteni, ezért a kórház fenntartását a város vállalta. A város intézményei közül talán legkorábban az iskolák nyitották ki kapuikat. A szovjet katonai parancsnokság már az elsõ felhívásaiban szorgalmazta a tanítás megkezdését, melyet a helyi a polgári hatóságok is sürgettek, egyrészt mert a hadmûveletek, a menekülések miatt a tanév el sem kezdõdött, másrészt az iskolák megnyitása fontos eseménye volt a hétköznapi élet normalizálódásának. A tanítás megkezdése elõtt elõször az iskolák épületeit kellett rendbe hozni, elsõsorban kitakarítani, mivel a hadmûveletek idején, majd a város felszabadítását követõ elsõ hetekben ugyanis szinte egyetlen oktatási intézmény sem kerülte el a katonai beszállásolásokat. Ennek következtében az épületek, a tantermek meglehetõsen elhanyagolt állapotban voltak, az ablakok sok helyen kitörtek, a padozat kiégett. Az épületek helyreállítása viszonylag gyorsan megtörtént, sokkal nehezebb volt a hiányzó tanítók, tanárok helyettesítése. A tanítást a rendkívüli helyzetnek megfelelõen átszervezték, az egyes osztályokat összevonták. A városhoz viszonylag közel levõ külterületi kis, egy-két tantermes iskolákhoz tartozó gyerekek átmenetileg bejártak a központi anyaiskolába. Az állami és egyházi elemi iskolákban 1944. október 28-án, a polgári leányiskolában november 3-án kezdõdött meg a tanítás, majd néhány nappal késõbb megnyílt az evangélikus elemi iskola is. Összesen 14 iskolaépületben 35 pedagógus vezetésével folyt az oktatás. Valamivel késõbb kezdtek a középiskolák. November 27-én nyitotta meg ismét kapuit a polgári fiúiskola és december közepén a gimnázium. Egyáltalán nem mûködtek a város határában levõ tanyai iskolák, részben az alacsony tanulói létszám miatt, részben mert a tanyák között akkor még nem volt megfelelõ a közbiztonság, a szülõk nem merték gyermekeiket a gyakran több kilométerre levõ iskolába elengedni. A tanyai iskolákban tanító és el nem menekült pedagógusokat a városi iskolákban foglalkoztatták. Hozzájárult a kis iskolák meg nem nyitásához a krónikus tüzelõhiány is, ami miatt néhány hét múlva a központi iskolákban is téli szünetet „rendelt el” a városi tanács. Az iskolák fenntartása, a pedagógusok fizetésének folyósítása az illetékes központi kormányszervek hiányában ugyancsak a városra hárult. A polgármester nevezte ki az elmenekült pedagógusok helyére a helyetteseket a városban maradt nyugdíjas tanárok, a környékrõl behívott tanyai tanítók, egyetemi hallgatók és más, végzettségüknél fogva a tanításhoz valamelyest értõ tisztviselõk körébõl. Az 1945-ben megalakult városi képviselõ-testület ugyancsak figyelemmel kísérte az iskolák mûködését: évrõl évre jelentõs összeget fordítottak az iskolaépületek karbantartására, és hozzájárultak az egyházi iskolák fenntartásához is. Ha szerény mértékben is, de folyamatosan és rendszeresen emelték az iskolai alkalmazottak bérét. A Nemzeti Bizottság megalakulását követõen igen aktívan foglalkozott az oktatás tartalmi követelményeivel, a demokratikus szellemû tanítás megteremtésével. Javasolta a tananyagból az ellenforradalmi, fasiszta és szovjetellenes, valamint a korábbi rendszer háborús politikáját szolgáló részek törlését, a magyar és a világtörténelem sarkalatos eseményeinek a valóságnak megfelelõ módon való tanítását, az 1918-1919. évi magyar forradalmak, a Nagy Októberi Forradalom és a Szovjetunió történetének oktatását, az irodalomban a háborúellenes, antifasiszta, munkás és népi írók, költõk mûveinek bemutatását. E törekvések megvalósítása érdekében - miután a megfelelõ központi intézkedések ez irányban hiányoztak - a Bizottság az egyes pártok és demokratikus szervezetek képviselõibõl, valamint az iskolák igazgatóiból városi tanügyi bizottság felállítását határozta el. A tanügyi bizottság javaslatára már 1945 õszén megszervezték a dolgozók iskoláját, ahol azok a felnõttek tanulhattak, akik gyermekkorukban iskolai tanulmányaikat bármilyen oknál fogva nem tudták befejezni. Az oktatás szerkezetét is érintõ legnagyobb változás a nyolcosztályos általános iskolai oktatás fokozatos bevezetése volt az 1945/46-os tanévtõl kezdõdõen. 1948-ban Szentesen is megtörtént az egyházi iskolák államosítása. A nyolcosztályos általános iskola bevezetése, illetve az egyházi iskolák államosítása lényegében zökkenõmentesen zajlott. A legnagyobb gondot a megfelelõ számú és szakképzettségû pedagógusok hiánya okozta. A gyermekek továbbtanulásának biztosítása és a város szakemberekkel való ellátása érdekében a városi képviselõ-testület már 1945-ben foglalkozott a középiskolák bõvítésével. Az elképzelések fokozatosan meg is valósultak, 1946/47-es tanévben két elsõ osztállyal megindult a tanítás a kereskedelmi szakiskolában, mely az 1949/50-es tanévtõl gazdasági gimnáziumként, majd 1949/50-tõl közgazdasági technikumként mûködött. A mezõgazdasági szakoktatást szolgáló téli gazdasági iskola 1949-ig gazdaképzõként, ezt követõen mezõgazdasági gimnáziumként, illetve az 1950/51-es tanévtõl technikumként mûködött. Központi források hiányában nem sikerült az iparitanuló-képzést biztosító tanonciskola önálló épülethez juttatása. A második világháború után a kulturális élet keretei is jelentõsen átrendezõdtek: 1945 és 1948 között fokozatosan felszámolták a korábbi polgári egyesületeket, köröket. Ezekben az években az egyes pártokhoz kapcsolódóan dalárdák, színjátszó csoportok alakultak. Mind a pártok, mind a demokratikus szervezetek rendszeresen rendeztek mûsoros esteket, bálakat, szerveztek ismeretterjesztõ elõadásokat, teadélutánokat. A legtöbb szervezet klubszerûen mûködött, rendelkeztek kisebb-nagyobb könyvtárral, járattak egy-két napilapot, folyóiratot. Az esténként betérõ tagok megbeszélhették ügyes-bajos dolgaikat, megvitathatták a napi politika eseményeit. Új jelenség volt, hogy a Nemzeti Bizottság kezdeményezésére a városi ünnepségeket, évfordulókról való megemlékezéseket színvonalas kulturális mûsorral igyekeztek vonzóbbá tenni. A korszak kiemelkedõ eseménysorozat volt 1948-ban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc centenáriumának megünneplése, melynek programjában térzene, fáklyás felvonulás, hangverseny, ipartestületi kiállítás, kereskedelmi kongresszus rendezése, népi táncok, színdarabok elõadása egyaránt szerepelt. A koalíciós idõszak végén a pártok megszûnését követõen újabb változás következett: 1950-ben a városi tanács népmûvelési osztálya és a tanácstagokból álló népmûvelési állandó bizottság feladata lett a kulturális élet irányítása és szervezése. Kezdeményezésükre az egyes üzemekben mûkedvelõ csoportok alakultak, a pedagógusok bevonásával politikai és tudományos népszerûsítõ elõadássorozatokat szerveztek. Az olvasni vágyók igényeit elégítette ki az ugyancsak 1950-ben alakult Városi Könyvtár. A Móricz Zsigmond Mûvelõdési Központ elõdjének, a Kultúrháznak az alapításával 1952-ben egy új, központi kulturális bázis jött létre a városban. A kultúrházban hamarosan otthonra találtak az amatõr színjátszók, dalosok, zenészek, fotósok, táncosok stb.