Nemzetközi versenyen: Bessenyei, Horváth és Czene

1.33:Úszás

A szentesi 50 m-es uszodát 1932-ben adták át rendeltetésének. A szentesi úszósport fejlõdését nagyban befolyásolta, hogy az 1960-as évek végéig nem volt meleg víz, így az uszoda októbertõl áprilisig edzésekre nem volt használható. Ennek ellenére a városban pezsgõ úszóélet volt nagy létszámú szakosztállyal. Minden hétvégére jutott egy verseny a környék valamelyik váro-sában.

1960 és 1965 között. Filep Aladár 100 m gyorson ért el országos viszonylatban is jó eredményt. 1965-ben Országos Vidékbajnokságon I. helyezett lett Filep Aladár (100 m gyors), Gilicze László (200 m mell) és Ferwagner Péter (200 m pillangó). 1971-tõl Cseuz László testnevelõ tanár vezetésével céltudatos utánpótlás-nevelés kezdõdött. Edzõtársai (Téli Éva Tóth Tamás) segítségével az ifjúsági úszók kiemelkedõ eredményeket értek el az országos korosztályos bajnokságokon: Csák Zsuzsa, Sipos Tibor Földi Éva, Sóti Richárd, Pellei Csaba és Fekete Ágnes.

Sok-sok éves alapozó munka után a fiúk többsége mint vízilabdás folytatta pályafutását, sokan nagy sikerrel (Sprok Tibor, Tóth László), a lányok pedig meghatározó szerepet játszottak a világhírûvé vált nõi vízilabdázás megteremtésében (Vincze Edit, Huff Zsuzsa, Eke Andrea)

A versenyúszás 1989-ben kapott új lendületet, amikor Sóti Richárd fõfoglalkozású edzõ vette át a szervezési és szakmai munkát. Versenyzõi 1995-tõl szállították az országos ifjúsági, majd késõbb a felnõtt bajnokságokon az érmeket Bessenyei Tamás, Kádár Róbert, Baranyi Péter, Juhász Endre, Fekete András és Udvardi Gábor személyében. Bessenyei Tamás Ifjúsági OB-n 1997-ben I. helyet szerzett 100 m-es mellúszásban, s még ebben az évben, ugyanebben a számban felnõtt bajnok lett.

Idõpont – Helyszín: verseny – Versenyszám – Helyezés

1997.Glasgow: Ifi EB100 m mell, 200 m mellV., X.

1998.Párizs: Világkupa50 m mellX.

1998.Akropolisz: Meeting (Ifi EB)50 m mell, 100 m mellI., I.