Pólya László mérkõzés közben

1.1:Asztalitenisz

Szentesen az asztalitenisz is az ötvenes években élte virágkorát, hiszen akkor három csapat is létezett, amelyre azóta sem volt példa.

A Vörös Meteor, a Szentesi Kinizsi és a Szentesi MÁV kiemelkedõ egyesületeknek számítottak a megyében. Viszonyukat a jó sportbarátság jellemezte. Késõbb a versenyzõk szétszéledtek, egyetemekre kerültek, így a játékosok egy sportklubhoz, a MÁV-ba tömörültek. Az 50-es évek végén és a 60-as évek elején Lokomotív néven a gárda még az NB II-be is feljutott, és ott több éven keresztül szerepelt mindaddig, amíg az NB II létszámát nem csökkentették. Volt egy nagyszerû nõi csapat is, melynek egyik tagja, Kántorné sokáig a késõbb Európa-hírû Budapesti Statisztikában szerepelt az I. osztályban, még Katona Mátyásné az NB II-es Makóban ért el sikereket.

A Lokomotív megszûnése után a Szentesi Spartacus SK lett az asztaliteniszezõk gazdája, és mind a férfiak, mind a nõk a megyei I. osztályban játszottak.

Az 1970-es évek végén a Kutató SE vette át a sportágat Szalva Péter irányításával. Élénk asztalitenisz élet következett. Kovács István vezetõedzõ tanítványai kétszer is megyebajnokságot nyertek, de az osztályozók már nem sikerültek. A férfiaknál is több fiatal tehetség bontogatta szárnyait, közülük néhányan még most is az NB III-as csapat aktív versenyzõi. A férfi játékosok legismertebbje: Tóth Ernõ örökös városbajnok, valamint Kovács István, aki megyei szinten ért el jó eredményeket az 50-es és 60-as években. Kiemelkedõ személyisége volt még a szentesi asztalitenisz sportnak Orosz Imre, aki játékával, magas színvonalú versenyrendezésével, sportújságírói tevékenységével alkotott maradandót. 1984 körül megszûnt a Kutató SE, a tehetségesebb versenyzõket a Kinizsi vette át, õk jelenleg az NB III élcsoportjában szerepelnek.