Horgászverseny a Kurcán (1984) (Sz. I.)


Gerecz Elemér beszámolót tart a horgászegyesület tagjainak (1968)


Tóth László a 98 kg-os harcsával


A Horgász VB megnyitója (Belgium, 1988.)

1.9:Horgászat

A Szentesi Horgász Egyesület 1946-ban alakult 300 fõvel. A taglétszám napjainkban már meghaladja az 1500 fõt. A horgászok minden társadalmi rétegbõl képviseltetik magukat. A tagok az egyesület saját vizei mellett a megye minden vizén tevékenykednek. Jelenleg a megye 24 egyesülete közül a 3. legnagyobb csoport a szentesi, a gyermeklétszámot tekintve pedig az elõkelõ 2. helyen állnak.

Télen is mûködik a sportág, hiszen a horgásziskola keretében 25–30 fõs csoportokban képezik a gyermekeket. Kedves hagyománya városunknak a gyermeknapi horgászverseny, melyre lelkesen készülnek a fiatalok. Az ifjúság nevelésében kiemelkedõ részt vállal hosszú évtizedek óta Nehéz István és Nyíri József.

A csoport kiemelkedõ tagja, egyben alapítója Gerecz Elemér (1902–1993) volt, aki eleinte a titkári majd az elnöki teendõket is ellátta. Hosszú évtizedeken keresztül lelkesen intézte az egyesület ügyeit. A Csongrád Megyei Horgász Szövetség alelnöke, majd elnöke lett, mellette 1960–1974-ig a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként, alelnökeként végezte teendõit. Évente az egyesület vizeibe átlagosan 60–70q halat telepítenek, a fogási átlag 22,19 kg/fõ. A Horgász Egyesület a sport mellett még a környezetvédelemmel, a vizek védelmével és ápolásával is foglalkozik.

Legeredményesebb versenyzõk és eredményeik

1995-ben Tóth László horoggal 98 kg-os harcsát fogott ki a Gerecz-tóból, mely országos rekordnak számít. A hal hossza 234 cm, legnagyobb kerülete 68 cm volt, melyért Aranyhorog-díjat kapott a MOHOSZ-tól.

Céldobás: Bonnár Mátyás: többszörös országos bajnok, ifi válogatott az 1970-es években.

Halfogás: Makai Zsolt: országos helyezett, ifi válogatott. Megyei bajnokságban többszörös gyõztes egyéni, illetve csapattag, országos versenyen a megyei csapat tagja. 1985-ben Duna Menti Országok Bajnokságát nyeri csapatban és egyéniben Szabadkán.

Nõi kategória: Gáspár Jánosné egyéniben megyei bajnok. Kétszer nyerte meg a Tisza Kupa Nemzetközi Versenyt: Szegeden és Palicson. A többszörös megyei bajnok és Tisza Kupa gyõztes szentesi csapat tagja.

Felnõtt férfi kategória: Makai Lajos: A többszörös megyei bajnok és Tisza Kupa gyõztes szentesi csapat tagja, több megyei dobogós helyezéssel. A Herman Ottó több tusás országos versenyek egyik legeredményesebb versenyzõje.

Farkas István: Válogatott kerettag, több nemzetközi verseny résztvevõje. Értékes megyei és országos helyezésekkel gazdagította városunk hírnevét. A többszörös megyei bajnok és Tisza Kupa gyõztes szentesi csapat tagja.

Gáspár János edzõ 20 évig versenyzett (15 évig edzõ) a Csongrád Megyei IB színeiben. 1972-ig volt a magyar válogatott keret tagja. Több nemzetközi versenyen szerepelt eredményesen. Jelen volt a franciaországi és belgiumi világbajnokságon, valamint tagja volt a Dunaújvárosi VB-re készülõ 7 fõs csapatnak.

Hosszú évekig állandó tagja volt az országos bajnokságokon induló megyei csapatnak. Legjobb eredményét egyéniben érte el: két alkalommal szerzett IV. helyezést. Többször lett megyei gyõztes egyéniben és csapatban, illetve a Tisza Kupában. Több éven keresztül látta el a magyar válogatott tréneri teendõit. 25 alkalommal volt a magyar csapat edzõje. 8 felnõtt és 2 ifi csapattal ért el gyõzelmet. Hosszú sportpályafutása alatt 18 évig az Országos Verseny Sportbizottság tagja és edzõje volt. 1986-ban részt vett Strasbourgban a VB-n, ahol a csapat az addigi legjobb magyar eredményt érte el: V. helyezett lett.

S akik még sokat tettek e nemes sportért: Vecseri Ferenc, Szöllõsi Ferenc, dr. Rébeli Szabó József, Király József és Drahota Szabó József.