Jaksori szkíta edények (14. kép) Kelta fazék a város határából (15. kép)

2.5:Vaskor A Kárpát-medencében Erdélybõl már a Kr. e. 11. századból vannak hiteles adataink a vas használatára, a nagyobb arányú felhasználás azonban a Kr. e. 8. században kezdõdött. A vaskor kezdeti szakaszában az Alföld erõteljes keleti hatások, a kelet-európai sztyeppe nomád kultúráinak befolyása alatt állt. A régészettudományban több évtizedes vitára adott okot annak eldöntése, hogy az új típusú leletanyag mennyire köthetõ új népesség bevándorlásához. A Dunától keletre esõ területen ekkor olyan fémtárgyak jelentek meg, melyek eredetét a Kaukázusig lehet visszavezetni. Ezek alapján különítette el a kutatás az ún. Mezõcsát-csoportot vagy preszkíta kultúrát. A kultúrát temetõi és kincsleletei alapján ismerjük. A temetõkben dominálnak a nyújtott csontvázas temetkezések, ritkábban elõfordulnak zsugorított csontvázas sírok is, vagyis a temetkezési rítus élesen különbözik a megelõzõ kései bronzkor hamvasztásos gyakorlatától. A preszkíta kultúra jellemzõ leletei a lófej alakú bronzfokosok, falerák, vasból készült fülesgombok, a vas ill. bronz zablaoldaltagok. A sírokban gyakoriak a csontlemezek, melyek talán tarsolyzárók voltak. A kerámia a helyi bronzkori alapokon fejlõdött tovább, de új formák is megjelentek, például kétfülû edények. Szentes város határából preszkíta leletek a mai napig nem ismeretesek, de Csongrád megye területén található több jelentõs lelõhely, így Szeged-Öthalom és Algyõ 258. sz. kútkörzet. A Kr. e. 7. század második felében indult meg és a Kr. e. 6. századra teljesedett ki egy igen jelentõs változás a Tisza-vidék régészeti leletanyagában. Az átalakulás hátterében minden bizonnyal egy újabb keleti bevándorlóhullám állt, amely keveredve a helyi preszkíta kultúra elemeivel kialakította a sajátos kárpát-medencei szkíta kultúrát. A szkíta már ismert népnév volt az ókori görög történetíró, Hérodotosz számára, I. Dareiosz szkíták elleni hadjáratával (Kr. e. 513.) váltak az antik köztudat részévé. Hérodotosz kárpát-medencei néptörzsekként említi az Isztrosz (Duna) és a Maris (Maros?) találkozásánál lakó agathürszoszokat és a szigynnákat. A szkíta leletanyag megismerése döntõ mértékben szintén a temetõfeltárásoknak köszönhetõ. A temetõk nagyobb sírszámúak, mint az ezt megelõzõ idõszakban, például szolgálnak erre Tápiószele és Csanytelek-Újhalastó lelõhelyei. A temetkezési rítus nagyon változatos; megtalálhatók a nyújtott és zsugorított csontvázas, de a szórthamvas és urnás hamvasztásos sírok is. A magyarországi szkíták vezérleletei a zöldhalompusztai ill. tápiószentmártoni aranylemezbõl trébelt szarvasábrázolások, mindkettõ halmos, hamvasztásos rítusú temetkezéshez köthetõ. A halomsír egyébként a Kárpát-medencétõl keletre esõ területek jellegzetes szkíta temetkezési formája, néhány esetben sírkamrák maradványait is megfigyelték. A hazai szkíta sírokban gyakoriak az ételmellékletek. Kiemelkedõ a szkíták fémmûvessége, a tárgyak jelentõs csoportját fegyvereik alkotják. Gyakoriak a bordázott markolatú, kétélû akinakesek, a kései szkíta leletanyagban egyélû kések jelentek meg. Használtak lándzsákat és keleti stílusú fokosokat. Bronz nyílhegyeik kezdetben két- majd háromélûek, a vasból készült nyílhegyek ritkák. A lószerszámok közül vaszablák, zablaoldaltagok, falerák maradtak az utókorra. Jellegzetes leletek még a tegezfüggesztõk, elterjedt használati tárgyak a tükrök, csörgõk. A tárgyak díszítményei az ún. állatstílus jegyeit viselik magukon: szarvas, zerge, ragadozó vadállat és sas ábrázolások dominálnak. A kézzel formázott edények mellett a Kárpát-medencében a szkítáknál jelentek meg az elsõ korongon készült kerámiák. Jellegzetes formák a korongolt urnák, mély tálak, amforák, korsók. Nagy számban fordulnak elõ kis méretû bögrék, esetenként ún. szarvacskás füllel. Gyakoriak a behúzott és egyenes peremû tálak, kézzel készült fazekak, perem fölé magasodó fülû csészék (14. kép). A szkíta kultúra gazdag emlékanyaga található Szentesen. Kistõkén nagyszámú avar és szarmata sír mellett három szkítakori sírt is feltártak 1933-ban: egy nyújtott vázas nõi és egy-egy zsugorított helyzetû férfi ill. gyermeksírt. A nõi sír mellékletei két orsógomb és egy bronz karperec, a férfié kagyló, szemes gyöngy, kettõs kónikus urna és behúzott peremû négybütykös tál töredékei, míg a gyermeké gyöngyfüzér és bronz karperec voltak. Kiemelkedõ lelõhelye a szkíta kultúrának a vekerzugi temetõ. A feltárások során 1937-ben négy csontvázas sír és két lótemetkezés, majd 1941-ben további öt sír került feltárásra. Az összesen 151 síros vegyes rítusú (csontvázas és hamvasztásos ) temetõ sírjainak nagy része az 1950-es évek ásatásai nyomán vált ismertté, nagy jelentõségû az itt feltárt kocsitemetkezés. A sírok leletanyaga változatos. A 2. sírban fekvõ férfivel vasfokost temettek el, több bronz karperec került múzeumba a temetõbõl, gyakoriak az átfúrt csontlemezek, szemes gyöngyök. A 8. férfisírban többek között két vas lándzsahegyet, vaskést és vas tegeztartó pántot tártak fel. A két lovat szájukban vaszablákkal temették el. A szkíta kultúra számos edénye és ékszerleletei kerültek elõ Jaksorról. A vaskor ezt követõ szakaszában két nép játszott történelmi szerepet a Dél-Alföldön; a kelták és a dákok. A kelták megjelenése területünkön a Kr. e. 4. század második felére tehetõ. Elsõ hullámukat a Kr. e. 3. század elsõ harmadában követte a második, ez a megtelepedés köthetõ a kelták Kr. e. 280-279. évi nagy balkáni hadjáratához. Az addigi temetõk használatával felhagytak, az új temetõkben a nyújtott vázas temetkezések mellett egyre nagyobb számban jelentek meg az urnás hamvasztásos sírok. Ezután a fejlõdés a Kr. e. 1. század közepéig folyamatos volt, a tárgyi hagyaték alapján nehéz az idõszakon belüli periodizáció. A Kr. e. 50 körül kezdõdött legkésõbbi kelta periódust az ország többi részén a sávos festésû kerámia jellemzi. Ez a lelettípus a Dél-Alföldön hiányzik, de egyéb leletek, például üveg karperecek alapján bizonyítottan kelták lakták ekkor is a területet. A lakosság végül a Krisztus születése utáni elsõ évtizedekben vándorolt el északkeleti irányba. A kelta leletanyagon többféle kulturális hatás is kimutatható, közvetlen a kapcsolata a Kárpát-medence nyugati területein a megelõzõ kora vaskori Hallstatt-kultúrával, de tárgyaik magukon viselik a sztyeppei korai vaskor számos jellegzetességét, és etruszk valamint görög elemeket. Állatábrázolásaik között kitüntetett helyen szerepel a vadkan, mitológiájuk halálszimbóluma. Nagy számban ismertek vésett díszítésû kardhüvelyek, e mûfaj legtipikusabb leletei hazánkban kerültek elõ. A kardhüvelyek gyakori díszei az ún. sárkánypárok. További fegyverleletek a vaslándzsák és vaskések, fából készült pajzsaikra utalnak az elõkerült pajzsdudorok. Nõk és férfiak egyaránt viselték a vas- és bronzfibulákat, tipikusan a keltákhoz köthetõk a bronz hólyagos kar- és lábperecek. Pipereeszközeik közül borotvák és szõrcsipeszek kerültek nagy számban múzeumokba. Ékszereik között jellegzetesek a legtöbbször kék színû üveggyûrûk és üveg karperecek. A kelta kerámiamûvesség alkotásai gyakran fazekaskorongon, grafit hozzáadásával készültek, egyenletesen, magas hõfokon égették ki õket. Településeiken elõfordulnak két részbõl álló égetõkemencék. Az edények gyakran omphalosos aljúak, hasvonalukon kiszélesedõk, peremük kihajló, sok esetben duzzadt. Színük a szürkétõl a feketéig váltakozhat. Leggyakrabban elõforduló formák a tálak, bögrék, csuprok, amforák és seprûdíszes grafitos anyagú fazekak (15. kép). Szentes város határában kelta leletek származnak Berekhátról, Besenyõhalomról, Kórógy-partról, Magyartésrõl, Magyartés-Gyapjaspartról, Nagyhegyrõl és Szeder-teleprõl. Az utóbbi helyrõl bronz torques mellett gombos lábú bronzfibula és babos díszítésû bronz karperec került elõ. Magyartésen találták az egyik legszebb, finoman kidolgozott korongos díszû torquest. Ezeket a szentesi leleteket a dél-alföldi keltaság életének legkorábbi idõszakához lehet kapcsolni. A dák jelenlétrõl Sztrabón görög történetíró számolt be, eszerint a Kr. e. 1. század közepén Boirebistas uralkodása alatt és azután a dákok birtokolták a Maros torkolatának vidékét. A mai magyar állam területén fellelhetõ régészeti leletanyag szegényes, temetõt mindeddig nem tártak fel, településüket sem sikerült megfigyelni. Az elõkerülõ dák kerámia rossz minõségû, vastag falú, durva felületû és gyengén égetett, vagy magányosan, vagy tipikusan szarmata leletanyaggal együtt látott napvilágot. Mindezek alapján területünkön a dák megtelepedés régészetileg nem bizonyítható. Fogalmak § Akinakes: vasból készült, 30-40 cm pengehosszúságú szkíta kori tõrtípus. § Barbotin: edényfalakon díszítõelemként alkalmazott rátett apró agyaggolyó. § Civilizáció: többféle értelemben használt fogalom, egyes felfogások szerint az emberi kultúra valamennyi változatát megnevezhetjük vele, más felfogásban a társadalmak fejlõdésének arra a fokára jellemzõ, mikor kialakul a gazdasági folyamatok központi megszervezése, az adminisztráció, a javak újraelosztása. Mindez gyakran egybeesik az írásbeliség megjelenésével. § Falera: lószerszámhoz használt, fémkarika vagy korong alakú szíjelosztó. § Fibula: általában rugós szerkezettel bekapcsolható, ruhadarabok összefogására használt gyakran ékszerként is viselt tû. § Futókutya motívum: vízszintes sorban elhelyezkedõ, bekarcolt vagy festett, erõsen ívelõ „S" alakú tagokból álló motívumsor. § Horizontális telep: kevéssé rétegzett, rövidebb ideig lakott településtípus. § Juhkecske: a korai neolitikum idején tenyésztett kiskérõdzõk csontleletei alapján nem választhatók el egymástól a juh- és kecskefajták, a történeti állattan így a juhkecske (Ovicapra) elnevezést használja. § Kannelúra: edényoldalakon sekélyen bemélyített, szélesebb sávos díszítések. § Meanderdísz: derékszögben megtörõ („négyzetes") karcolt vagy festett spirális motívum. § Omphalos: edényaljak középpontjában elhelyezkedõ, kívülrõl benyomott homorú bemélyedés. § Paticsfal: sövényfonatos, karókkal megerõsített, agyagtapasztású fal. § Presztízstárgy: magasabb társadalmi helyzetet szimbolizáló ritka anyagból készült vagy gazdagon díszített tárgy (leggyakrabban ékszerek, fegyverek). § Radiokarbon kronológia: a 14-es számú radioaktív szénizotóp szerves anyagokban való koncentrációjának mérésén alapuló egzakt kormeghatározási eljárás. § Régészeti kultúra: a régészeti kutatás e néven foglalja össze egy adott területen adott korban élt népesség hagyatékát. A kultúra fogalma ebben az értelemben legtöbbször nem azonosítható az etnikum fogalmával, hiszen régészeti eszközökkel az egykori társadalmak életének csak szûk szegmentuma vizsgálható. § Soványítás: kerámiatárgyak készítésekor, a nagyobb szilárdság, esetleg a hõtároló képesség növelése miatt pelyvát, homokot, apró kavicsot, vagy kerámiazúzalékot kevernek az agyagba. § Spondylus: a Földközi-tengerben elõforduló nagyméretû kagylófajok, melyek teknõje lecsiszolva alkalmas karperecek, gyöngyök, ruhadíszek készítésére. § Szitula: nagyméretû, két füllel ellátott, bronzlemezbõl készült, gyakran kidomborított mintákkal díszített edénytípus. § Steatopyg idolok: hansúlyozott altestû, „zsírfarú" nõi alakokat ábrázoló kisplasztikák. § Tell: hosszú idõn keresztül lakott, ember által felhordott, jól rétegzett településhalmok. § Torques: fémhuzalból készült nyakperec. § Trébelés: fémlemez mintára való rákalapálásával dolgozó ötvöstechnika (domborítás). § Zöld folyosó: a folyóvölgyeket és a hozzájuk kapcsolódó tektonikus eredetû süllyedékeket, melyek emberi megtelepedésre különösen alkalmasak, zöld folyosóknak nevezte az ökológiai kutatás. Irodalom Schupiter Elemér 1931. 54-60., Patay Pál 1943. 26-40., Csallány G. - Párducz M. 1944-45. 81-117., Szabó Miklós 1971., Kovács Tibor 1977., Maráz Borbála 1977. 47-64., Kalicz Nándor 1980., V. Szabó Gábor 1999. 51-117.