Belsõdíszes tál a Makó-kultúrából Jaksorról (9. kép)


A Nagyrévi-kultúra edényei a Berekbõl és a város környékérõl (10. kép)


A Halomsíros-kultúra edénye a Nagyhegyrõl (11. kép)


A Gáva-kultúra csücskös peremû edénye Szentlászlóról (12. kép)


Bronzbalta Terehalomról (13. kép)

2.4:Bronzkor

A Kr. e. III. évezred elején új, a Kárpát-medence egész területét integráló kultúrkör, a Makó-Kosihy-Čaka-kultúra alakult ki. A megelõzõ Badeni-kultúra megszûnésének okairól igen keveset tudunk, esetleges kora bronzkori kapcsolatai is bizonytalanok. A Makó-kultúrában mindenesetre ismét déli eredetû elemekkel találkozunk. Kevéssé rétegzett, valószínûleg rövid ideig használt telepeiken leginkább elszórtan elhelyezkedõ hulladékgödröket tártak fel, lakóházaik - a Csongrád-Vidreszigeten elõkerült maradványok alapján - a megelõzõ korszakoktól eltérõen nagyméretû, faszerkezetes házak lehettek. Temetkezéseik hamvasztásosak, Makó-Vöröskeresztrõl két „szimbolikusnak" meghatározott sír is ismert. A Makó-kultúra jellegzetes tárgyai a belsõdíszes talpas tálak, melyek belsejét általában bekarcolt vagy kivésett, néha mészbetétes, csillag alakban elhelyezett motívumokkal díszítették (9. kép).

Gyakori leletek (bár a kora bronzkorra általánosan is jellemzõk) a szabálytalan bekarcolt díszû, az ún. seprûdíszes fazekak és az aszimmetrikus fülû edények.

A Makó-kultúra területileg egyelõre homogénnek tartott tömbje két idõbeli periódusra tagolható. A kései fázisban megjelentek a fiatalabb, a Dunántúl területén elterjedt Somogyvár-Vinkovci-kultúra hatásai és - úgy tûnik ezzel a folyamattal párhuzamosan - a bronzmûvesség is. Nyélcsöves balták és laposbalta került elõ Tápéról, ilyen típusú tárgyak öntõformái is ismertek a Makó-kultúra leletanyagából, melyek a helyi bronzmûvesség bizonyítékai.

Szentes környékén hiteles ásatásból mindeddig nem ismerjük a Makó-kultúra leleteit. Belsõdíszes tál származik Jaksorról, valamint aszimmetrikus fülû edények kerültek szórványként ismeretlen lelõhelyrõl a Koszta József Múzeumba.

A Makó-kultúrát követõ Nagyrévi-kultúra kialakulásában a kései Makó- és a Somogyvár-Vinkovci-kultúra dél-alföldi változata, az Ada-csoport játszhatott szerepet. Hasonló folyamat játszódott le a Duna mentén is. A Nagyrévi-kultúra ún. Kõtörési-csoportjának leletanyaga ismert Szentes határából. Jellegzetes edényeik a kihajló peremû, gyakran bordadíszes egyfülû bögrék, korsók (10. kép) ismertek a Berekrõl elõkerült sírokból, szórványként Jaksorról, Nagyhegyrõl és Tûzkövesrõl is.

A Nagyrévi-kultúra további fejlõdése során alapvetõ életmódbeli változás tapasztalható a magyarországi középsõ Duna-szakaszon és a Közép-Tisza vidéken is. Ismét tartósan lakott, rendszeresen megújított települések, tellek jöttek létre, melyek közül néhány - több „kultúraváltást" követõen - egészen a középsõ bronzkor végéig folyamatosan lakott volt.

Szentes vidékének középsõ bronzkori (Kr. e. 19. sz. - Kr. e. 13. sz.) kulturális képe - nagyobb mennyiségû leletanyag hiányában - csak igen vázlatosan rajzolható meg.

A Körös torkolatától északra a tellalkotó Hatvani-kultúra jellegzetes textildíszes kerámiáját találjuk, dél felõl Mártély vonaláig a Szõreg-Perjámosi-kultúra, a Tisza jobb partján pedig a dunántúli eredetû Vatya-kultúra terjedt el, kései fázisának idején.

A középsõ bronzkorban igen intenzív kapcsolatrendszer alakult ki az egyes kultúrák között, amely az egyes kerámiastílusok keveredésével járt, mint azt a Csanytelek-Palén feltárt, a Vatya-kultúrába sorolható temetõ leletanyaga is példázza. A fémmûvesség is nagyjából egységes stílusú volt, ezt nem csak a megszilárdult cserekapcsolatokkal magyarázhatjuk, hiszen több tellen a helyi mûhelyek öntõmintái is elõkerültek. A Dunántúl területén a kelet-alpi jellegû, a Tisza vidékén az erdélyi fémmûvességi kör típusai terjedtek el. Gazdagon díszített nyéllyukas harci csákányokat, bronzmarkolatos tõröket, peremes vésõket, spirálkorongos karpereceket, arany hajkarikákat, lemezkorongokat gyártottak, melyek jó része raktárleletként került elõ.

Földbe rejtett „kincsleletek" jelzik a középsõ bronzkori egységesülési idõszak csúcspontját, az ún. koszideri idõszakot is. Az ékszerleletek elrejtésével párhuzamosan több tellen erõdítés nyomaival találkozunk. Mindezek nyugtalan, nem túl békés idõszakra utalnak, melyet több kutató a nyugat felõl érkezõ Halomsíros-kultúra „harcias" fellépésével magyarázott. Bár e történeti modell, úgy tûnik, némi óvatossággal kezelendõ, az mindenesetre bizonyos, hogy az új népesség már korai periódusában a Dél-Alföld területére érkezett, csontvázas rítusú temetõikben még koszideri típusú ékszereket találunk. Újdonságot jelent a leletanyagban a bronz lemezövek és a hosszú vívókardok megjelenése.

A sírmellékletek közt új stílusú ékszereket, ún. tüskés tutulusokat, ruhacsüngõket, nagyméretû ruhatûket találunk. Kerámiájuk is eltér a tellkultúrák edényformáitól, gyakoriak a csõtalpas, hengeres nyakú, hegyes bütykökkel díszített edények (11. kép) és a csücskös peremû tálak.

Valószínûleg a Halomsíros-kultúra és a tellkultúrák egymásra hatása hozta létre a korszak másik, csak hamvasztásos temetõibõl ismert kultúráját, a Rákóczifalvi-csoportot.

A Halomsíros-kultúra településeit kevéssé ismerjük, gazdag mellékletû temetkezéseit azonban Szentes határában is megtalálták. Az ecseri leletanyag mellett legjelentõsebbek a Nagyhegy területén feltárt sírok leletei: rovátkolt díszû karperecek, félhold és szív alakú csüngõk, ún. pecsétfejû ruhatûk, tõrpengék. Jaksorról bekarcolt háromszögekkel díszített edény került a Koszta József Múzeumba.

A Rákóczifalvi-csoport leletanyagát Csongrád megyében a Mindszent határában feltárt temetõ képviseli.

A késõ bronzkor második szakaszában, a Kr. e. 11. sz.-tól újabb nagy kulturális integráció játszódott le a Kárpát-medence területén. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén az Urnamezõs-kultúra terjedt el, míg a Tiszántúl a Gáva-kultúra területévé vált. A Gáva-kultúra valószínûleg a Halomsíros-kultúra csoportjainak uniformizálódásával jött létre, ennek hátterében nagy területeket átfogó, megszilárdult kereskedelmi kapcsolatrendszer és - egyelõre igen nehezen rekonstruálható - „hatalmi" helyzet állhatott.

A kultúra egységes képet mutató fazekasságának fontos technológiai újítása volt a „kettõs" égetésû, külsõ oldalán fényes fekete, a belsõn vörösre égetett kerámia készítése. Edényeiket változatos kanneluramintákkal díszítették, leggyakrabban elõkerült típusaik a hengeres nyakú, bütyökdíszes urnák, bögrék ötszög átmetszetû füllel és csücskös peremû mély tálak (12. kép).

A Gáva-kultúra idejére vált igazán gyakorivá a bronzhasználat, a bronztárgyak stílusa is egységesebbé vált. Az elõzõ idõszakhoz képest jóval nagyobb arányban fordulnak elõ a mindennapi használati tárgyak, raktárleletekbõl tömegével kerültek elõ sarlók, ún. tokos- és szárnyasbalták (13. kép), vésõk. Fejlett, bizonyos mértékig adminisztrálódott kereskedelmi viszonyokat tükrözhet az egységnyi súlyú félkész bronztermékek, a „karikapénzek" és a „bronzlepények" megjelenése. A korszak fémanyagát ugyanakkor az elõbbiektõl egészen eltérõ jellegû leletcsoporttal, az igen díszes kivitelû presztízstárgyakkal is jellemezhetjük. A vésett díszítésû, súlyos bronzkardok, vértek, sisakok, domborított díszû bronzedények, szitulák és bográcsok állandó vezetõ társadalmi réteg, egyfajta „arisztokrácia" meglétét sugallják.

Bár a Dunántúlon jellemzõ nagy kiterjedésû, erõdített telepekkel a Gáva-kultúra területén nem találkozunk, e különleges tárgyak alapján mégis feltételezhetõ valamiféle hatalmi rendszer kialakulása.

A Gáva-kultúra kerámialeletei Nagyhegy, Belsõ-Ecser, Vekerhát, Kaján és Szentlászló területérõl egyaránt elõkerültek, és a régészeti terepbejárások alapján is aránylag sûrû településszerkezet rekonstruálható. Emellett több jelentõs, e korra keltezhetõ bronzlelet ismert Szentes határából. Legjelentõsebb a Nagyhegyen talált két raktárlelet, melyekbõl tokosbalták, sarlók, „karikapénzek" és edényabroncsok mellett két bronzbogrács is elõkerült. Kiemelkedõ leletnek számít továbbá a Terehalomról származó raktárlelet, valamint a Kaján területérõl múzeumba került csészés markolatú, gazdagon díszített bronzkard.

A Gáva-kultúra életét a Kr. e. 8. sz.-ban új, keletrõl érkezett lovasnép, az ún. preszkíták (egyes kutatók szerint kimmerek) beköltözése zavarta meg. A késõ bronzkori fejlõdés ezzel gyökeresen más, a vaskori társadalmak felé vezetõ irányt vett ugyan, a fémmûves és fazekas hagyományok bizonyos elemei azonban még évszázadokig tovább éltek.