9. századi bolgár bronzcsüngõ Szentesrõl (Repró: Kádas T.) (1. kép)

6.2:Bolgárok és szlávok - a honfoglalás elõestéje Mielõtt a magyar honfoglalás Tisza menti eseményeit, az elsõ honszerzõ csapatok szeme elé táruló Dél-Alföld képét megismernénk, érdemes röviden áttekinteni a 895 elõtti néhány évtized Kárpát-medencei történéseit. A korai középkor kutatói között évszázados, máig sem lezárt vita alakult ki az avar állam széthullása illetve a magyar honfoglalás közti idõszak, a 9. század történetével, az írott és régészeti források adatainak értelmezésével kapcsolatban. E tudományos vita központi kérdése a 9. századi lakosság számának és anyanyelvének meghatározása. A helyes válaszok megtalálását különlegesen nehézzé teszi a vizsgálat során értékelhetõ írott források elenyészõen csekély száma, valamint a rendelkezésre álló régészeti leletek korhatározásának nehézségei. Kelet-Magyarország, így a Szentes vidéki Alföld tekintetében a megválaszolandó kérdések közül az egyik legfontosabb, hogy vajon milyen anyanyelvû és lélekszámú lakosságot találtak itt a 895-ben e tájat is birtokba vevõ magyar seregek. A hagyományos, nagyrészt a fennmaradt latin, görög és szláv nyelvû, nem mindig kortárs, írott források tudósításaira támaszkodó nézet a múlt század óta történészi körökben szinte egyeduralkodónak számít. Eszerint a belháborúk és a külsõ támadások során az alföldi avarok szinte teljesen kivéreztek, elpusztultak, esetleg elköltöztek vidékünkrõl. Így e térség számottevõ lakosság nélkül jutott volna a magyarok birtokába. Látszólag ezen elméletet erõsítette az a sikertelenség, amely az Alföld 9. századi régészeti leletanyaga utáni kutatást sokáig kísérte. Az elõbbivel tudományos vitában álló, viszonylag rövid múltra visszatekintõ vélemény tagadja, hogy a belháborúk, illetve külsõ katonai támadások az Alföldön végzetes emberveszteséggel, az avarság teljes kipusztulásával jártak volna. Ezen elmélet szerint, a letelepült, paraszti életmódot folytató, falvakban élõ avarok tömegesen megérték a magyar honfoglalást. Az archeológia komoly adóssága, hogy e nagyrészt történeti és logikai alapokon nyugvó feltételezést eddig nem sikerült egyértelmû régészeti leletanyaggal alátámasztani. Szentes tágabb környékén a Szarvas-Kákapusztán Szabó János Gyõzõ által feltárt, kis sírszámú temetõvel kapcsolatban merült fel leginkább a 9 századi korhatározás lehetõsége. Ezt legutóbb a leleteket közlõ Szalontai Csaba vetette fel. Mások - pl. Fodor István, Révész László - épp a kákapusztai leletek szegényes, nem korhatározó voltára hivatkozva tagadják ennek lehetõségét. Egy valamit azonban mindenképp bebizonyítottak az intenzív Szentes és Szeged környéki régészeti kutatások: nem valósak azok az - egyes történészi körökben máig vallott - vélekedések, melyek szerint a honfoglalás elõestéjén vidékünkön sûrû szláv ill. bolgár lakosság élt volna. Amint erre legutóbb Takács Miklós rámutatott, e nézetek a régészeti leletek és az igencsak hiányos történeti forrásanyag félreértésén alapszanak. Annyit biztonsággal kijelenthetünk, hogy Szentes határában 9. századi szláv lakosság hagyatékaként értékelhetõ régészeti leletanyag máig nem került elõ. A 9. századi régészeti leletek elkülönítésének legnehezebb része a kormeghatározás. Ezt a lépést lényegesen megkönnyítik a szomszédos területekrõl származó, készítési helyükön pontosan keltezhetõ importtárgyak. Ilyen - frank ill. bolgár - emlékek teszik lehetõvé a kísérõ leletek kormeghatározását a Dunántúlon és Erdélyben, míg az Alföldrõl e korszakban gyakorlatilag hiányoznak az importok. Ilyen elõzmények közepette igen nagy jelentõségre tett szert egy ismeretlen körülmények között Szentesen elõkerült lelet. A tárgy egy alig néhány centiméteres bronzból öntött lovat és hátán emberfejet ábrázoló csüngõ. (1. kép) Egyoldalas öntvény, vagyis csak elõlapja díszített, hátoldala teljesen sima és kopott. Díszítményeit, a szakálas emberi arc vonásait, ill. a paripa szõrzetét, tagjait jelzõ rovátkákat öntéssel, ill. öntés utáni véséssel alakították ki. Felerõsítésére a fej tetején kialakított függesztõfül szolgált. A meglehetõsen egyszerû kidolgozású tárgytípus jól ismert a Duna menti Bulgária 9. századi leletanyagában. Nagy kár, hogy elõkerülésének körülményei ismeretlenek, így ezt csak mint szórványleletet értékelhetjük. Õrzési helye is meglepõ: a British Museum! Mikor, kitõl és hogyan jutott Szentesrõl ez - és csak ez - a tárgy a nagyhírû londoni múzeum gyûjteményébe, pontosan sajnos nem tudjuk. Elképzelhetõ, hogy 1930-ban, az európai népvándorláskor leleteit Londonban bemutató kiállítás darabjai közül keveredhetett az intézménybe. Amint az a kevés számú, ránk maradt korabeli feljegyzésbõl és újsághírbõl kiderül, a londoni Burlington Fine Arts Club - Nagy-Britannia egyik elõkelõ tudományos egyesülete - 1930 elején egy reprezentatív kiállítást rendezett. E tárlaton országunkat - Fettich Nándor kitûnõ régész szervezésében - a Magyar Nemzeti Múzeum, a veszprémi, a szombathelyi és a szentesi vármegyei múzeumok népvándorlás kori leletei képviselték. A kiállított anyag nagyságrendjét mutatja, hogy csak Szentesrõl 224 db tárgyat szállítottak Angliába. Bár Csallány Gábor egykorú nyilatkozata szerint a régiségek késõbb hiánytalanul visszakerültek, mégis talán nem alaptalan a felvetés, miszerint e kiállítás volt az a „londoni szál", melynek esetleg köze lehetett a szentesi bolgár lovascsüngõ British Museumba kerüléséhez.