2.6:A kenyérsütés eszközei, edényei

A vizet vöröskantában vagy vászonfazékban (mindkettõ cserépedény) melegítették meg. A dagasztóteknõt a széklábra helyezték, a teknõn keresztbe tett keresztfára rakták a szitát. Az úgynevezett lapocka a tészta felveréséhez kellett, a tésztavakaróval szedték le a teknõre ragadt masszát. Sütõabrosszal takarták le a kelõ tésztát. Szakajtóruhát tettek a szakajtókosárba. Sütõlapáton vetették be a tésztát a kemencébe és szedték ki a kenyeret. A fûtés eszközei voltak még a lapát és a piszkafa.

A század elsõ felében este készítették elõ a kenyérsütést. Hajnalban nagyon korán keltek. Így 11-12 órára kisült a kenyér. A kenyérsütésnél az adott napon - legtöbbször pénteken - hat óra tájban fél marék párkorpát áztattak meg. Ekkor vitték be a lisztet is, hogy melegedjen, majd 9 órakor megkovászoltak. Elõször megszitálták a lisztet. A párkorpa levét a liszthez öntötték. A masszát addig verték, míg nem "puttyogott". (Puttyogás szerû hangot adott.)

A kész kovászt sütõabrosszal, dunnával takarták le. Egy óra múlva újból ledagasztották. A lányokat úgy tanították, hogy addig kell dagasztani, amíg nem csöpög a gerenda. (Nem a gerenda csöpögött, hanem a dagasztó homlokáról az izzadság.) Közben befûtöttek a kemencébe. Addig fûtötték, amíg nem kezdett szikrázni az alja. Mire a kiszakított, kerekre hajtott gyúrt tészta a kenyérkosárban megkelt, akkorára tisztára takarították a kemence alját, fenekét.

Kenyérsütéskor a gyerekeknek félkilós kiscipókat, az egész családnak lángost, más néven rongyos kapcát, zsírosbodagot sütöttek. (A zsírosbodag: kenyértésztát zsírral összegyúrták, lángoshoz hasonlóan elnyújtva sütötték.)

A sütõlapátra borított tésztát nagykéssel felvágták, és bevetették a kemencébe. A kemence száját, az úgynevezett elõtét akkor tették fel, amikor feljött, "flgyütt" a kenyér. Ettõl számítva két és fél óra alatt sült meg. Kiszedéskor megmosdatták (megvizezték), ettõl lett fénylõ a teteje. (A kenyérsütésrõl még a sütõipar témánál lesz szó.) A jól kelt tésztából a szépen sült kenyér "szép, ovális alakú volt, és magas, hátrafelé bukott, szálasra foszlott a bele." A kisült kenyereket a kamrában, a gerendára erõsített polcra (vagy kenyérkosárba) tették. A kenyeret férfiember szegte meg. A katolikusok bevetéskor, kiszedéskor és amikor megszegték, keresztet vetettek a kenyérre, pontosabban a kenyér aljára. Elõfordult, hogy a kisült kenyérre a reformátusok is keresztet vetettek. (A keresztvetés eredetileg rontáselhárító gesztus volt.)

Mindennel, mindenhez ettek kenyeret. A levesek többségét kenyérrel, kenyérhéjjal beaprítva sûrítették. A családok egy részében legtovább a paradicsomleves õrizte meg ezt. A tejet is "baprították". Gyakran hajas kenyeret tördeltek bele. A kenyér, a száraz kenyér meleg ételek alapja is lehetett. A bundás kenyér úgy készült, hogy a kenyérszeleteket felvert, sózott tojásba mártották, zsírban kisütötték. Ez a fõétkezés második fogása volt. Fõként télen vacsorára, reggelire a száraz kenyeret a kemence tüzénél megpirított, úgynevezett "pirítust" zsírral, fokhagymával megkenve fogyasztották. Ezek az ételek ma is ismertek.

A kubikosok ételeként sikerült bemutatni, de szegényparaszt, kisparaszt háztartásban ismerték, készítették a gubakenyeret. Ezt úgy készítették, hogy zsírba beleaprították a száraz kenyeret, pici vizet tettek bele, jól átsütötték és túrót tettek rá. Napjainkra ez már kiveszett étel.