A Petõfi Szálló és a Tóth József Színház 1909-ben


A Petõfi szálló és a Tóth József Színház napjainkban


A Tóth József Színház belülrõl - 1.


A Tóth József Színház belülrõl - 2.

1.9:A Petõfi Szálloda és Tóth József Színházterem

Az 1890-es évektõl kezdve igény jelentkezett korszerû szálloda és vendéglõ építésére.

A város központi részén csupán a Zöldkoszorú vendégfogadó és kocsma állt, mely több szempontból a legsúlyosabb kifogás alá esett. Bezárása siettette az új épület megvalósítását.

A városi képviselõ-testület által kihirdetett tervpályázatra 15 pályamû érkezett. Az elsõ díjat Komor Marcell budapesti építész nyerte el, egyúttal megbízták a tervezõt a kivitelezés mûszaki vezetésével is. A több ütemben végzett építkezés 1900 õszére fejezõdött be. Lakos Imre polgármester az építkezés folyamán jelentette be, hogy a magyaros szecessziós stílusú építményt a legmagyarabb költõrõl, Petõfi Szállóra keresztelik. A tekintélyes saroképület földszintjén kávéház, sörcsarnok, étterem, az emeleten lakás, 33 vendégszoba és egyéb helység kapott helyet. Az udvari szárnyban a színházterem nyert elhelyezést.

Komor Marcell Lechner Ödön tanítványaként a századforduló jellegzetes építészeti stílusának folytatója. Az architektúra stílusjegyei a népmûvészet formaelemeit idézik. A tetõzet bádogdíszei, a homlokzat csipkézett balluszteres erkélyei, tulipános ornamentikája a századforduló magyar építészetének jelentõs alkotásává tették az épületet.

1909-ben a színháztermet Szentes jeles szülöttérõl, Tóth Józsefrõl, a Nemzeti Színház jellemszínészérõl nevezték el. 1923-ban — a színész születésének 100. évfordulóján — a város Koncz Antal helyi szobrászt kérte fel a névadó gipszportréjának elkészítésére. A szobor bronzöntvénye a színház bejárata fölött nyert elhelyezést.

Az 1930-as és 1960-as években több felújítást és átépítést végeztek, melyek során nem mindig tartották szem elõtt az épület eredeti értékeit. Tulajdonjogi viszontagságok mellett a város egykori büszkesége ma szinte romokban hever. Jelenleg csak a Tóth József Színházterem van a város tulajdonában és kezelésében.