1.35:Szalai István

(Somogyvisonta, 1816. jún. 9. - Szentes, 1878. márc. 6.) - református lelkész, filozófiai író, a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja. Tanulmányait Debrecenben végezte, de látogatta a bécsi, lipcsei, hallei és berlini egyetemeket is, ahol bölcsészeti és természettudományi elõadásokat hallgatott. 1859-ben Szentesre került lelkésznek. Hamarosan a békés-bánáti egyházmegye fõjegyzõjévé, majd 1876-ban esperesévé választották. Irodalmi téren fõként bölcsészettel foglalkozott. Elsõ jelentõsebb munkáját - Egy kõ az egyezményes philosophia templomához c. - felolvasták az MTA ülésén. 1858-ban a Tapasztalati lélektan c. tanulmányáért az MTA levelezõ tagjául választotta. Több más bölcsészeti, természettudományi, teológiai dolgozata az Új Magyar Múzeumban, a Magyar Akadémiai Értesítõben, a Figyelmezõben stb. jelent meg.